Még igazán sokat nem hallhattunk a szegedi Decorworld kellék-nagykereskedésről, mivel csak egy éve működnek, de már a második nagyszabású, kétnapos szakmai bemutatót tartják. Az első napon délelőtt és délután a virág- és ajándékkereskedőket hívják meg, s másnap, vasárnap pedig a ráérő magánvásárlóikat. Egyre több nagykereskedésről hallani, hogy „kettős életet” él, azaz kis- és nagykereskedés is egyben. A vezető szerint a módszer nagyon jól működik, mert a fogyasztók szakmai ismeretének hiánya és a megfelelő árkülönbözet biztosíték arra, hogy a vásárló a virágüzletbe is betérjen a kész alkotásokért. Semmiben nem károsodnak a kiskereskedők, amit a széles kereskedői partneri kör is bizonyít.
A divat évről évre változik, megújul. Aki odafigyel az apró részletekre, nemcsak a ruhatárát, de otthona, munkahelye színeit is összhangba hozza saját egyéniségével, esetleg a különböző tereket eltérő stílusjegyeknek megfelelően alakítja ki. Az év utolsó szakaszában ránk köszöntő karácsonykor szeretnénk ünneplőbe öltöztetni a világot – legtöbbször végül beérjük lakásunkkal, azon belül is a nappalival. Ne feledkezzünk meg azonban róla, hogy hétköznapjaink nagy részét nem otthon, hanem az irodánkban, üzletünkben töltjük. Kísérletezzünk bátran itt is, és szerezzünk örömet magunknak és a hozzánk érkezőknek az ünnepi hangulat megteremtésével! Hogy a karácsonyi dekoráció ne hasson idegenül, hanem úgy simuljon bele környezetébe, mintha azt az ilyen ünnepi alkalmakra tervezték volna, következő trendösszeállításunkkal szeretnénk segítséget nyújtani.
Az idei évben elfelejthetjük a klasszikus karácsonyi színeket, a főként zöldet és pirosat használó dekorációt. Helyette engedjük képzeletünket szabadon szárnyalni, és törekedjünk különleges megoldásokra! Egy-egy ilyen fantáziavilág megteremtésével akkor is kiszakadhatunk a szürke hétköznapokból, ha nem utazunk el az ünnepek alatt.
A Halásztelken áthaladó úton, már majdnem elhagyva a települést, egy szerény épület és a körülötte kirakott sok-sok virágdísz kelti fel az átutazó figyelmét. Nem lehet kihagyni a megállást, mert számos szép virágdísz nyújtja hívogató karját. Az üzletbe lépve máris feltárul a rejtély, a gazdag árukínálat eredete. A virágkötészeti versenyeken, bemutatókon gyakran szereplő, sikeres Katona Anna virágkötő mester fogadja a betérőt, az egyedi fémbútorzattal ízlésesen berendezett üzletben. Szakértelem, készség és kedvesség a siker alapja.
A Hortus Hungaricus kiállítás ebben az évben elkényeztette a virágkötészet iránt érdeklődő látogatókat, akik közül igen kevesen voltak ott a szakma képviseletében, mert inkább a virágkötészetet hobbiként űzők tábora sereglett a kiállítási térbe. Pedig lett volna mit tanulni a virágkötőknek, ha mást nem, hát a nagyszerű ötleteket kopírozhatták volna le, hogy emeljék virágüzletük kínálatának színvonalát, választékát. A versenyző virágkötők kitettek magukért, mert sok új ötlettel rukkoltak elő a „Legszebb őszi csokor” versenyen.
A növényekkel, virágokkal feldíszített, kellemesebbé tett lakás az emberi élet jobbá tételében vállal szerepet. A Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesülete a virágkertészek, nagykereskedők, importőrök felajánlásával teremtette meg a díjalapot az általa kiírt egyedi versenyhez. Először versenyeztek a Hortus Hungaricus keretén belül a virágkötő-berendező szakemberek, megmutatva e szakma csodálatos értékeit. Egyenként 15 négyzetméteren rendezett be virágos belső teret a hat versenyző. A nagyszerű ötlet csodás alkotásokat eredményezett.
Nagyszerű ötletek, új megoldások ragadták meg a nézők tekintetét a Hortus Hungaricus versenyén, amit az MVVSZE a szakmában tanuló virágkötő diákok részére írt ki. Két témában („őszi csokor” és „Az ősz színei” virágtál) versengett a több mint húsz fiatal, akik az ország öt iskolájából jöttek Szigetszentmiklósra.